4th Chapter

- Na hova megyünk??? - kiváncsiskodtam.

- Majd meglátod. Amúgy tök csinos vagy - bókolt Zayn, mire észrevettem, hogy elpirultam.- Na gyerünk. 

Gyalog mentünk, de nem is bántam, mert jól kibeszéltünk mindent és mindenkit. Sok mindent megtudtam róla és ő is rólam. Úgy éreztem, mintha száz éve ismerném már. Végül a Starbucks-ba mentünk. Vettünk egy-egy kávét és elmentünk a Temze partjára. 

- Szóval Amy... Amm hallotad a hirt, hogy én meg Perrie ...... ??? - és itt elcsuklott a hangja.

- Hallottam valamit, de nem voltam benne biztos, hogy ez igaz-e. Tudom jól mennyit kavarnak - néztem rá komolyan.

- Hát igaz - hajtotta le a fejét, nem mert a szemembe nézni - megcsalt, egy közeli barátjával, mikor azt mondta, hogy csak barátok voltak. Aztán valamék nap mentem hozzá, hogy lepjem meg egy kis ajándékkal. A kulcsát tudtam, hogy hol tartja igy kinyitottam az ajtót. És ott keféltek a nappaliba, mikor bementem - láttam, hogy potyognak a könnyei, nehéz lehet neki most. - Egyértelmű volt számárai is, hogy vége - nagyot sóhajtott és rám nézett. Szemei pirosak voltak, és könnyesek.

- Tudom, hogy ilyen helyzetben nem segit a 'sajnálom', de hidd el minden helyre fog jönni - mosolyogtam rá és neki is egy kis mosoly húzott a tökéletes arcára. 

- Igaz egy pár napja ismerlek csak, de nagyon fontos lettél számomra.

- Te is nekem. Egy hete nem is gondoltam volna, hogy most itt Zayn Malik-kal fogok itt ülni és beszélgetni. Ne érsd ferre! Én teged ön magadert kedvellek, azért a személyert aki vagy és nem a 'Zayn Malik-ot az 1D'-ből. 

- Ezt jó hallani, mert kevesen vannak igy. Sokan csak azért akarnak velünk randizni, mert mi vagyunk a One Direction tagjai, és igy akarnak hiresek lenni - néz rám egy komoly arcal.

Rám nezett. Bele néztem barna szemeibe, és láttam, hogy közeledik. Megcsókolt. Puha ajka enyémen pihent, és csak lassan és óvatosan kezdte el mozgatni, mintha porcelán-baba lennék. Két kezével megfogta arcom, és közel húzott magához. Kirázott a hideg mikor hozzám ért, de ezt az érzést nagyon kellemes volt. Megszünt a külvilág, nem lézezett abban a pár masodpercbe semmi és senki. Érzem, hogy nyelve kicsúszik enyémből, ajka eltávolodik, majd rém néz és megölel szorosan. Olyan kellemes illata volt. Pont olyan, mintha álmodnék.

- Megyünk? - mondta vigyorral a száján és kezét összekulcsota enyémmel. 

- Persze. 

Kéz a kézben sétáltunk a Temze partján. Olyan jó volt vele ott sétálni és nézni a naplementét. De kész csoda lett volna, ha nem zavartak volna meg...