10th Chapter

-Amy, várj - ismerős volt a hangja. Utána kapcsoltam, hogy ki volt az. 
- Mit akarsz? - néztem rá komolyan, hogy semilyen érzelmet ne tudjon le olvasni az arcomról.

- Beszélünk kell !!! - néztett rám.
- Nincs mit megbeszélünk Brandon. Te ugyan az a bunkó paraszt maradtál ami voltál 2 évvel ezelőtt. Gondoltam, felnőttél, de ezek szerinte nem - és ezzel indultam befele a házba, de ő megfogta a kezem és vissza húzott - Engedj el! - parancsoltam rá. Láttam, hogy rám néz boci szemekkel, hisz tudja ezeknek nem tudok ellenállni - Van 5 perced, hogy elmond a mondanivalód. 
- Leülhetünk a lépcsőre? - indultam a lépcsők fele. Vajon mit akar mondani komolyan. És, hogy volt mersze idetolni a pofáját, a történtek után? 
- Na halgatom - mondtam egy olyan kifelyezéssel, hogy semilyen érzést ne tudjon rólam le olvasni.
- Honnan is kezdjem?! - beltúrt a hajába - Tudod miért mondtam akkor, hogy felejtsük el egymást? Azért, mert tudtam, hogy szerelmes vagy belém, és nem birtam elnézni, hogy nem tudsz bepasizni, mert én a képben vagyok. 

- És most, hogy latod, hogy túlléptem rajtad, azt hiszed, hogy elmondod ezeket a dolgokat, akkor meg is bocsájtok neked? - néztem rá komolyan - Te felbirod fogni, azzal a kicsi agyaddal, hogy mennyit bőgtem miattad? Szégény Beckynek az idegeire mentem. Mindig attól féltem, hogy egyszer csak úgy ki fög törni, és nem lesz többet melletem ez a hűlyeség miatt. Nem tudok neki elég hálás lenni, amiért végig ki állt mellettem. És ez az egész csak amiatt, mert te egy ilyen kis pöcs voltál. Ezeket a dolgokat akkor, miért nem tudtad elmondani? Miért most kell megtudnom? - zúditottam a fejére. Jó érzés volt bennem, hogy végre meg tudta, hogy valójában mit is tett velem.  

- Tudom jól. De nem csak te bőgtel. Én is miattad, mert elvesztettem a legjobb barátomat. Egyszerűen, olyan szar érzés volt, hogy az az napi történést nem tudtam kinek elmagyarázni, hisz voltak barátaim, de nem olyaok mint te voltál, mert hát téged ténleg érdekelt, hogy mi történt velem - sütötte le a fejét, és sajnos nem birtam belenézni a szemeibe. 

- Brandon - rá néztem - Annyiszor hazudtál már. Nem csak nekem, másoknak is, hogy képtelen vagyok neked hinni. Egyszerüen nem megy. És ez a miatt van, mert elhitetted velem, hogy szeretsz, és akkor, csak úgy faképnél hagytál.

- Nagyon sajnálom. Ezt muszály tudnod... Én már megtettem minden tőlem telhetőt. Most már csak rajtad múlik, ha megbocsájtasz vagy nem - nézett rám azokkal a barna szemekkel.

- Nem tudom - meg álltam és felsóhajtottam - Még gondolkozok, hisz nem olyan könnyű fátylat boritani, csak úgy a múlra. Főleg erre. Majd felhivlak. Ugyan az a számod? 

- Igen. Akkor majd várom a hivásod - odajött és meg akart ölelni, de nem engettem. 

Időközben besötétedett. Elköszöntünk és én bementem. Felmentem a szobámba és elkezdtem gondolkozni. "És mi lesz, ha megint bele szeretek, ha megbocsátok neki? Nem az nem lehet, Amy te Zaynt szereted. De mi változhatott meg Brandonban? Vajon ténleg rájött, hogy mekkora balövést is követett el anno. De mi van, ha csak kamuzik? Lehet megint csak játszani akar. Nem tudom mit csináljak komolyan. Olyan hűlye vagy Amy. Te mindig csak keresed a bajt magadnak." A gondolataimat a telefonom csörgése zavarta meg. Hannah hivott.

- Szia - köszönt bele Hannah - Mizu van?

- Cső - köszöntem neki vissza - Gondolkozok. Te?

- Ülök és unatkozok.

- Hey nem jösz át hozzám? Itt aludhatnál nálam - javasoltam. 

- Oké. Csak megkérdem anyút, ha neki oké.

- Akkor készintem a terepet. 

- Jó jó - kezdtem röhögni - Egy óra és ott vagyok. 

Szóltam apunak, hogy jön Hannah. Felhivtam anyát is mivel ő dolgozni volt. Idő közben felhivtam Brandont is, és arra jutottam, hogy megbocsátokneki. Hallatszott, hogy nagyon örult neki. Megbeszéltünk, hogy holnap elmegyünk a Starbucksba. Aztán felhivtam még Zaynt is. Őt nem zavarta, hogy kibékültünk, de azt mondta, hogy ha megbánt nagyon meg gyűlik vele a baja. Reménykedtem, hogy nem fog megharagudni. Hallom, hogy a szobám ajtajánál kopogtatnak. 

- Hey bejöhetek? - kérdezte Hannah.

- Neeem!!! - válszoltam - Ott fogsz aludni az ajtóban - ahogy kimondtam ő leült az ajtóba és néztett engem dúrcásan - Jaaj gyere ide kicsilány - mentem oda hozzá, felhúztam és megöleltem.

- Mondtam már 100x, hogy ne szólits igy! - nézett rám dúrcásan - Tudod jól, hogy utálom. Te, te utállak!!! - és még mindig tette magát, hogy haragszik.

- Én is szeretlek!!! - pusziltam meg. 

- Jójó. Rád nem tudok haragudni - és megölelt ő is szorosan. 

- Tudom. Rám senki nem tud sokáig haragudni - és elkezdünk röhögni. Meséltem neki, hogy kibékültem Brandonnal. Azt mondta, hogy őt nem érdekli, csak ne bántson meg megint. Nagyon sokat beszélgettünk. Minden szóba jött, hogy milyen nehéz gyerekkorunk volt, hogy minket mindenki csak kihasznált. Aztán pontosan 1:47 percor elaludtunk.

Reggel úgy 10 óra fele keltünk fel. Leballagtunk a lépcsőn és mentünk a konyhába. A reggeli meg volt csinálva és a tányérok mellet egy cetli volt. "Amy elmentem a nővéredhez, mert megkért, hogy segitsek neki ma. A kaja a hűtőbe. A szokásos helyen hagytam pénzt. Menjél shoppingolni egyet. Szeretlek Anya xx" Remek mehetek vásárolni. Reggelitünk, Hannah össze szedte a cuccait és haza ment. Aztán lassan én is elkezdtem készülődni mivel, hogy talákozok Brandonnal később. De előtte meg felhivtam Zaynt.

- Jol van kicsim. Jó shoppingolást! - mondta Zayn. - Szivesen elkisértelek volna, de most nem megy, mert lesz egy forózás.

- Nem baj. Majd legközelebb. Most elkisér Brandon. 

- Remélem, nem lesz bajod, azért mert kibékültél vele. Ha csinál neked valamit, komolyan nem álllok jót magamért.
- Nyugalom élet. Most nem engedem én, hogy csináljon valamit - hallom hogy csöngetnek - Életem mennem kell, valaki csöngetett.
- Rendben. Később hivlak oké? 
- Oké. Szia. Szeretlek - csaptam is le a telefont és szalttam az ajtóhoz.

Kinyitottam az ajtót és pont az a 3 személy állt előttem, akire egyáltalán nem számitottam. Ez egy igazán kellemes meglepetés.

- Júúúj sziasztoook! - öleltem meg őket.