- Zayn!!! VIGYÁÁZZ !!! - orditottam el magam.
- Uhh, ez közel volt! - állitotta le a kocsit Zayn az úton, de keresztben álltunk meg. Egy őz szaladt át az úton, szegényt majdnem elütöttük, de a lényeg, hogy velünk nem történt semmi.Lassan haza is értünk, Zayntől is elköszöntem.
- Szivem úgy örülök, hogy nem történt semmi bajod - adott egy puszit az arcomra. - Nem tudtam volna elviselni, ha valami bajod történt volna. Nagyon szeretlek.
- Én is nagyon szeretlek - csókoltam meg - De most már megyek. Jó éjt. Majd hivj fel, ha haza értél. Vigyázz magadra.
- Oké. Nyugodt légy, hogy felhivlak - és már száltam volna ki, de ő vissza húzott és megcsókolt - Csak nem enélkül akartál volna elmenni?
- Ohh, bocsánat - és ezzel ki is száltam.
Hallottam, hogy Zayn inditja a kocsit és elment. Ahogy lassan ballagtam befelé, elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha elütjük azt az őzt, és bementünk volna a kocsival az árokba. A gondolkozásom az szakitotta meg, hogy le ejtettem a kulcsomat. Ahogy felemelem, láttam hogy valaki ül a házunk előtt, a lépcsőn.
- Brandon te vagy? - néztem a személyre, aki ott ült a lépcsőn.
- Heey Amy! Igen, én vagyok - mondta miközben jött hozzám, hogy öleljen meg - Beszélnünk kell. Tanácsot szeretnék kérni.
- Gyere! Üljünk le - mutattam a kis padra ami a teraszon volt - Na mondjad.
- Szóval, úgy van, hogy anyáék vissza szeretnének költözni Kanadába. De én nem akarok menni. Anyu azt mondta, hogy ő megbizik bennem és itt hagyna a házunkban. De apu nem. Azt mondta, hogy nem vagyok képes fenntartani magam, mert meg túl gyerek vagyok. Szerinted mivel tudnám aput meggyőzni, hogy igen is képes vagyok???
- Szerintem mond meg neki, hogy majd hozzánk is be fogsz ugrani egy pár napra, és mi is fogunk rád vigyázni. Meg szerzel magadnak munkát, hogy fenn tudd magad tartani - mosolyogtam Brandonra.
- Szerinted igy elengednek vajon? - látszott rajta, hogy feszült - Tudod jól, hogy ez a hely számomra nagyon fontos.
- Engem ők úgy is kedvelnek, szóval szerintem engedni fogják.
- Köszönöm - ölelt meg - Tudtam, hogy rád mindig számithatok. Anyuék meg 3 nap múlva indulnak. Nagyon remélem, hogy bele egyeznek.
- Nyugi. Bele mennek - mondtam neki magabiztosan.
- Köszi, hogy segitesz. De én megyek, mert van egy kis dolgom - ölelt meg és indult is.
- Aztán majd hivj a fejleményekről! - kiáltottam utána és bementem.
Anyáék épp TVt néztek. Aby amikor meglátott elkezdett szaladni hozzám. Én felvettem az ölembe és bementem a nappaliba. Anyáék kifaggattak Zayn családjáról, de én csak is jót mondtam nekik róluk, mert tényleg nagyon kedvesek voltak velem. A bátyám kérdezősködött szokás szerint a húgairól. Ez tipikus Christian-os viselkedés. Épp mondtak, hogy holnap este mennek vissza. 9kor indul a gépük vissza Bostonba. Aby elhatározta, hogy velem akar aludni ezért felmentem vele és elaltattam. De ahogy altattam és is elszunyókáltam mellete. A telefonom rezgése ébresztett fel. Zayn irt: Szia szivem :* most értem haza semmi gond nem volt. Reggel tudod próba ne felejtsd el:) Jó éjszakát <3 Szeretlek xoxo Az üzeneten akaratlanul is, de elmosolyogtam. Hogy tud valaki ilyen aranyos, kedves és megértő is lenni. Talán ezért is szerettem én belé. Én nem a "Zayn Malikot a One Directionbol szeretem", hanem azt a kis huncut teremtést, aki mindig megnevetett. Észrevettem, hogy Aby elaludt, igy kiosontam a szobából és bementem a fürdőbe. Engedtem a kádba egy jó forró vizet és lazitottam. Nem tudom mennyit ültem, de nagyon jó volt. Kiszálltam, felvettem egy XXL-es pólót és bebújtam az ágyba, de nem tudtam aludni. Akkor jutott eszembe, hogy Brandon nem szólt, hogy mi lesz. Ezért megnéztem és volt egy üzenetem.
Brandon irt. A szülei belegyeztek, hogy itthol maradjon. Ránéztem az órára 11:48 volt, tudom keső van, de Brandon ilyenkor még nem alszik, ezért felhivtam.
- Heey kicsi lány!!! - kiáltott bele a telefonba, nem hittem volna, hogy meg emlékszik rá. Régen mindig igy szólitott pedig tudta, hogy nem szeretem.
- Kérlek! Ne kezd megint - könyörögtem neki - Tényleg engednek anyudék, hogy maradj? - tértem egyenesen a lényegre.
- Aha. De csak azzal a feltétellel, ha havonta nálatok lehetek 1 napot. Tudod, ha nem jó neked, meg akkor mondtam nekik mehetek Joehoz is.
- Nem, dehogy is - mondtam neki boldogan.
- De Zaynel mi lesz? - komolyodott el a hangja - Nem lesz féltékeny? Mert hát nálatok fogok aludni és na érted!
- Nyugi nem lesz. Beszélek én vele.
- Rendben - mondta boldogan - Te nem tudod elhinni, hogy mi jutott eszembe az előbb. Elkezdtem azon agyalni.
- Na! Csupa fül vagyok! - kezdtem el kacagni.
- Tudod akkor, még régen amikor legjobb barátak voltunk. Az első hetekben mikor még csak ismerkedtünk. Na azok a felejthetetlen estek - és kezdte el a röhögést. Mikor meghallottam és én is elkezdtem.
- Csak nem az, amikor "együtt aludtunk" ?
- De igen! Az leginkább. Tudod még "Mit csinálnál velem egész éjjel?" - itt már komolyan alig kaptam levegőt a röhögéstől - Meg amikor kinn voltunk Peter, hogy össze koszolta a fehér nadrágomat a bike-al.
- Jajj tudom! - szólaltam meg én is nehezen - Meg-meg mikor te meg Peter elkezdtetek ott bámulni engem, pedig jól tudjátok, hogy nem szeretem ha bámulnak.
- Júúj te lány! Az nagy volt. Meg elszaladtam a táskáddal. Jaaaj, de rég volt - sóhajtott fel egy nagyot.
- Hát, úgy biza! Tényleg felejthetetlen emlékek. Az biztos, hogy abban az időben te voltál a legjobb barátom. Veled tudtam jókat kacarászni - mondtam neki boldogan.
- Tudod Amy! Én megbántam azt amit tettem veled abban az időben. Valamit el kell mondjak neked! Most! - mondta komolyan. Vajon mit akarhat?
*Ez a fejezet kicsit hosszú lett, de nem lett a legjobb. Ha tetszik akkor komizzatok. Tudjatok nekem fontos, hogy tudjam mit gondoltok a blogról. Adjatok ötleteket mivel tudnám folytatni. Úgyhogy a következő rész 1-2 komi után jön*
még mindig nagyon jó*-*
VálaszTörlésköviit :)