2014. január 15., szerda

25th Chapter

- Cica ennél jobbat nem is kivánhatok. Te. Én. És ez a gyönyörű este. Egy valóra vált álom - mondta, s megcsókolt olyan szenvedélyesen, ahogy még soha. Ebben a csókban benne volt minden érzelem. 
- Annyira örülok, hogy vagy nekem! - mondam neki a csók után. 

*Amy szemszöge*
Zaynel beültünk egy nagy fekete autóba. Nem aggódtam, mert bizok benne, és biztos voltam benne, hogy nem akar nekem rosszat. Zaynel az utat végig beszéltük, s persze nevetgáltünk sokat. Aztán hallom, hogy a kocsi motorja le áll. Zayn óvatosan kinyitotta nekem az ajtót. Ez a látvány fogadott:



Ez a hotel, London egyik legpuccosabb helye, és Zayn engem ide hozott. Ezt nem hiszem el. Szó szerint tátva maradt a szám. Beléptünk a hotelbe, egyenesen a recepcióhoz mentünk.
- Jó estét! Malik névre foglaltattam egy szóbát - mosolygott Zayn a recepciós hölgyre.
- Ööö, igen látom. A 0822 szoba az önöké, és természetesen itt a kulcs is - nyújtotta át a kulcsot nekünk mosolyogva. Nem tudtam merre kellet menni, igy csak Zaynt követtem. Elképesztő volt az a hotel, komolyan. Nagy előtér, hatalmas folyósók, festmények lógtak a falakon végig. Aztán megáll Zayn egy ajtó előtt, amelyiken a szobánk száma áll. Kinyitotta és beléptünk. Hihetetlenül gyönyörű szobánk volt. A szoba egyenesen a városra nézett, elképesztő látvány volt.
- Tetszik életem? - nézett rám Zayn miközben megölelt. 
- Ez.. ez fantasztikus - dadogtam boldogan.
- Örülök, hogy tetszik.
Körbenéztem a szobában. Hatalmas háló, modern konyha és a fürdő az pedig eszméletlen volt. Leültem az ágyra, és gondolkoztam. Zayn egy nagyszerű ember, és tényleg látszik rajta, hogy szeret. Brendon után nem gondoltam volna, hogy valaha igy fogok érezni bárki iránt is. Mindent megtesz nekem, hogy én jól érezzem magam a társaságában. Kimondhatatlanul megszerettem. Örülök, hogy Brendon nem kavart még be, és remélem nem is fog.
- Min gondolkozol ennyire? - jött be Zayn, és leült mellém.
- Rajtad. Hogy milyen szerencsés is vagyok én valójában. Nem tudom, hogy érdemelhettelek meg téged. 
- Csodás egy személyiség vagy, és megérdemled, hogy igy bánjak veled. Nem lennék lépes valaha ártani is neked, hisz annyira szeretlek, és... - nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját, mert megcsókoltam s beleültem ölébe.




- Nem akarlak elvesziteni - nyögte ki két csók között. Éreztem, hogy beindult, de nekem nem volt kedvem a szexre, igy le csititottam.
- Ma este inkább csak ilyen összebújós estét, vagyis éjszakát szeretnék. Nem lenne baj? 
-  Rendben, hisz rég beszélgettünk egy jót - adott egy szájra puszit. 
A hotel szekrényében voltak valami ruhák, igy átöltöztünk valami kényelmesebbe. Befeküdtünk az ágyba és beszélgettünk. Olyan jó volt csak kettesbe lenni vele, mindent problémát magunk mögött hagyni. Ő is nagyon megnyílt és én is és olyan dolgokat is elmondtam neki amit még senkinek. 
- És édesapáddal mi történt? - nézett rám kíváncsian.
- Hát ő nem a legkellemesebb emlékem. Hát még kis gyerekek voltam, és még Magyarországon laktunk. Apa nagyon féltékeny típus volt és szó szerint belebolondul a féltékenységbe. Anyát nagyon sokszor megverte. El is voltunk költözve egy ideig anyával, de aztán ígérgetett fűt-fát anyának, és megbocsájtott neki. Én mondtam neki, hogy ugyan az lesz, és hát persze úgy volt, ahogy én mondtam. Egy télen Sophia-nál voltam. Egy este míg ott voltam apa fel gyújtotta a házunkat. Engem anyával megpróbált ölni, hogy kiszívta a fékolajat a kocsiból - nem bírtam tovább mesélni, mert már zokogtam.
- Naaa nyugodj meg kincsem - szorított magához. Mellete biztonságban érzem magam - Ő meg sem érdemli, hogy apának szólítsd - és adott egy puszit a hajamba. Érzem, hogy hirtelen elnyomja az álom a szemem. Nem törődtem semmivel, ott a mellkasán elaludtam. 


*Megígértem és hoztam is az új rész. Mondtam, hogy hozzni fogom az új részt. Na hát itt van. Remélem tetszik mindenkinek. Hamarosan jön az a csavar amin egész héten gondolkoztam. Komizzatok xx*

2014. január 7., kedd

Hirdetés!

Gyerekek, mint láttátok nagyon rég nem irtam új részt. Láttam, hogy nem voltatok valami aktivak, igy azon is gondolkodtam, hogy törlöm a blogot. De úgy éreztem, mégegyszer megpróbálom, hátha lesz belőle valami. 
Újitás folyik végbe, hisz a részeket is, meg külalakot is akarom frissiteni, újitani. A töténetben lesznek újabb szereplők is, de lesznek olyanok is akik el fognak majd 'menni'. Nagyon sok csavaron gondolkodtam már. Nagyon reménykedem, hogy valamivel akivabbak lesztek majd. Remélem, hogy egy hét mulva már hozhatom az újrészt. Hátha addig befejezem a felfrissités.
De egyben kinánok nektek nagyon sok boldog, áldásban és persze 1Dben gazdag új évet!
Puszi, Kati xoxo